NEA 2016 -os pályázat

A Nemzeti Együttműködési alaphoz nyújtottunk be pályázatot 2016 év elején, működési és szakmai program támogatására. 2016 tavaszán arról értesítettek minket, hogy nyertünk ugyan a pályázaton, de sajnos csak váró listára kerültünk. Váratlan meglepetésként jött az e-mail novemberben, hogy az egyik pályázatunk nyertes lett. Azaz a várólistáról lekerülve egy kis pénzhez jutunk. A pályázat kiírója NEA-KK-16-M-1316 számú pályázatunkat nyilvánította nyertessé. Ezzel 250001 Ft-ot nyertünk működési támogatásként. Melyet 10 % önrésszel kellet kiegészíteni. Mivel a pályázatot eredetileg 2016 márciustól-2017 márciusig lehetett megvalósítani. Így nem sok időnk maradt a pénz felhasználására. Végül a következő dolgok megvalósulására került sor a pénzből.

– 100 V-os hangrendszer 2 hangfallal, erősítővel, mikrofonnal és mikrofonállvánnyal.
– strandolás
– műanyag tányérok, poharak étkező eszközök vásárlása (rendezvényekhez)
– bogrács állvánnyal és 2 db sörpad asztallal, pavilon
– 400 db tájékoztató kiadvány (szórólap) az alapítványról és az 1 % felajánlásának lehetőségéről. Melyet a templomban osztogattunk és fogunk osztogatni minden évben.
– 13 db tartós élelmiszer csomag összeállítása, melyet karácsonykor adtunk oda a tiszacsegei hittanosoknak és szüleiknek.
– a csegeitemplomert.hu domain hosszabbításának éves díja.

A pályázattal kapcsolatos iratok, számlák beküldésre kerültek a beszámolóval együtt a kiíró részére.

Comments are closed, but trackbacks and pingbacks are open.